Augusztus 31-én, pár nappal a nyári átigazolási időszak zárása előtt történt meg a várható játékoscsere a Genoa csapatával. Már sok játékossal hozták össze Valter Birsa nevét, de most véglegesen megtörtént az üzlet.
Az alap gondotat már a télen fogalmazódott meg a két csapat vezetősége között, ugyanis a Milan és a Genoa vezetősége és csapata remek kapcsolatot ápol egymással. Akkor még Bakaye Traoré elcserélését tartották valószínűnek, majd most nyár elején szintén erről cikkeztek az átigazolásokkal foglalkozó napilapok és internetes blogok. A csere azonban nem valósult meg.
A mai napon vált hivatalossá, hogy a Milan a bal hátvédjét, Luca Antonini játékjogát adta a Genoa középpályásáért. A 27 éves játékos az előző szezon kölcsönben töltötte el a Torino csapatában. A szlovén válogatott játékos előző csapatában (Genoa) összesen 9 mérkőzést játszott, melyek alatt eredménytelen volt gólok tekintetében. A Torinoban az előző szezont 14 mérkőzéssel zárta és 2 találattal.
Luca Antonini már 2008 óta folyamatos tagja a Milannak, mely idő alatt viszonylag kevés tétmérkőzésen lépett pályára. A hozzá sok reményt fűzött vezetőség számára nem jött be a várakozás, és nem ragadta meg magát a csapatban. Ez idő alatt piros-fekete mezben összesen 19 tétmérkőzésen lépett pályára.