A létfontosságú Bajnokok Ligája mérkőzésen csapatunk a holland PSV csapatát fogadta a Play-off visszavágóján. Az előző mérkőzéshez képest egyetlen változtatást eszközölt Massimiliano Allegri, méghozzá a védelem bal oldalára visszatért sérüléséből De Sciglio.
A hivatalos kezdő csapatok:
MILAN (4-3-3) - M. Allegri :
Abbiati - Abate, Zapata, Mexés, De Sciglio - Montolivo(c), De Jong, Muntari - Boateng, Balotelli, El Shaarawy.
PSV (4-3-3) - P. Cocu :
Zoet - Brenet, Bruma, Rekik, Willems - Wijnaldum(c), Schaars, Maher - Park, Matavz, Depay.
Az első félidőben már korán megszerezte a vezetést a nagy elánnal játszó Milan, a 9. percben egy szép akciógólt szerzett Boateng. A Milan továbbra is céltudatos maradt a félidő végéig, de helyzetek mindkét oldalon akadtak. Massimiliano Allegri folyamatosan kommunikált a játékosokkal, a mérkőzés folyamán feszült volt. A pályán a játékosok sportszerűek voltak az első félidő végéig.
A második félidő már sokkal nagyobb Milan-fölényt hozott, mely gólokban is megmutatkozott. A félidő elején szintén következett egy Balotelli-találat az első szögletet követően. A játék egyre jobban kezdett menni a csapatnak és a PSV játékosai már a végére nem hitték el, hogy lehet keresni valójuk. A végső találatot Boateng szerezte, így a meccs hősének is tekinthető, akárcsak a kaput őrző Abbiati, akinek volt nagyon sok bravúrja a mérkőzés folyamán.
Összesítve a Milan a második mérkőzést magabiztosan megnyerve, 4-1-es összesített eredménnyel jutott tovább a Bajnokok Ligája csoportkörébe, mely sorsolását a holnapi napon fogják megrendezni. A csapat ezzel a továbbjutás mellett jelentős anyagi díjjal gazdagodott. A holnapi sorsolást a csapat és Allegri mester a második kalapból várhatja majd.