Friss topikok

Bejegyzések

Két braziltól is megválhatunk a tél folyamán

kovanski 2012.12.19. 15:36

A hírek szerint a Milan alelnöke, Adriano Galliani az elkövetkező napokban Brazíliába utazik, melynek egyetlen célja és végkifejlete lehet: Alexandre Pato és Robinho távozása.

pato_robinho.jpg

A kezdeti pletykák azt mondták ki, hogy Galliani családi okokból utazik a dél-amerikai országba, de hivatalos források szerint a kopasz szakember tárgyalni megy vélhetőleg a Santos és a Corinthians csapatával.

Korábban a Santos szerette volna leigazolni egykori sztárját, ROBINHO-t akiért a kezdő ajánlott összeg 6 millió euró volt.
Ezt az ajánlatot azonban a Milan elutasította, ugyanis 10 millió euró alatt nem hajlandó tárgyalni egyik alakulattal sem, ezt a tárgyalások során el is lehet érni.
Ezt követően a brazil csapat emelt az ajánlaton egy millióval, de ez sem volt elegendő.
Korábban kiemelték, hogy jelenlegi csapata, a Milan nem szívesen válna meg a mostanában jól teljesítő válogatott játékostól.

Továbbá ALEXANDRE PATO sorsa is most dőlhet el, mivel korábban a Copa Libertadores győztese, a Corinthians 15 millió eurót kész adni a játékosért.
A szándékok megoszlanak, egyes hírek szerint a brazil csapat csak a játékos játékjogának felét, más hírek szerint egy egész játékjogot vennének ebből a pénzösszegből.
Előzetesen a Milan csak kölcsön szeretné adni a játékost, de egy a nyárról ismeretes tevékenységből lehet arra következtetni, hogy a 23 éves támadó távozik Milánóból: A milanstore című honlapon levették a kínálatból Pato fényképét, épp úgy, ahogy ezt Ibra és Silva esetében tette a Milan a nyár folyamán.

Felmerült egy-egy érkező a két csapatból, az egyik a Santos csapatának tehetsége, Felipe Anderson.
A játékos mindössze 19 éves középpályás, és már most nagy figyelemnek örvendhet világszerte, azonban csapata nem szívesen adná el őt.
A másik a Corinthians együttesének játékosa, Paulinho.
Ennek a transzfernek a létrejöttét sokan nem tartják valószínűnek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://acmilanmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr724973300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása