A mai napon, azaz 2013. január 3-án egy barátságos mérkőzést rendeztek Olaszországban, melyben érintett volt csapatunk is.
Ez a mérkőzés a Pro Patria - AC Milan mérkőzés volt, 14:30-as kezdettel, mely 15 órára botrányba fulladt.
A hazai kis csapat szurkolói a mérkőzés 26. percében rasszista megnyilvánulásokat tettek a Milan három játékosára, Kevin-Prince Boatengre, Sulley Muntarira és M'Baye Niangra.
Erre reagálva az épp a labdát vezető Boateng meghallva a szurkolókat labdát ragadott és a megjegyzést tevő szurkolótábor felé bombázta a labdát.
A játékvezető a következmények elébe lépett, de nagyobb testi érintkezés nem történt a játékosok között.
Az egész csapat az esetet követően az öltözőbe vonult, mely teljesen természetes reakció volt a történtekre.
A találkozót követően megszólalt pár érintett az ügyben, többek közt a vezetőedzőnk, Massimiliano Allegri is: "Nem cselekedhettünk másképp, és sajnáljuk a történteket.
Elkeseredettek és szomorúak vagyunk a rasszista megjegyzések miatt.
Egyszer még vissza térünk, és elnézést kérünk az összes szurkolótól, akik ellátogattak a mérkőzésre."
A harmadosztályú alakulat elnöke sem értette a történteket és az összefüggéseket: "Teljesen elhatárolódok azoktól a szurkolóktól, ők nem Pro Patria szurkolók!
Tökéletesen megértem a Milan játékosainak reakcióit."
A mérkőzés a 26. percben szakadt félbe, s ezt követően a mérkőzést nem játszották tovább.
Arról nincs információ, hogy a mérkőzés be lesz-e pótolva, de az Olasz Szövetség nyilván nem fog szemet hunyni a történtek felett.