Született: 1970, június 7-én (42 éves) Sao Pauloban, Brazíliában.
>> 2003-2008 <<
Pályafutása szülővárosában, Sao Pauloban kezdődött 1988-ban a második csapatban.
A nagy csapatba 1989-ben került be, ahol 98 mérkőzésen erősítette a jobb oldali védelmet.
Azután egy spanyolországi kitérő következett, méghozzá a Zaragoza csapatában, ott 1995-ben szerepelt 16 mérkőzésen.
Azután egy éves visszatérés Brazíliába, majd következhetett az európai nagyobb karrier.
Először az olasz fővárosban, Rómában játszhatott az AS Roma csapatában, ott 163 mérkőzésen szerepelt 5 év alatt.
A Milanba 2003-ba érkezett, és 119 mérkőzésen szerepelt szintén 5 év alatt.
Egyébként 4 góllal is büszkélkedhet.
Oszlopos tagja volt a piros-fekete csapatnak, a jobb oldalról kirobbanthatatlan tagja volt, teknikás és gyors játékos.
Híres volt a támadásban való segítségéről, mellyel sokat lendített a Milan játékán.
A Cafú becenevet egyébként egy brazil csatárról kapta, akit Cafuringa-nak hívtak.
Játékstílusa nagyon hasonlított rá, 1970-ben tevékenykedett, később világklasszisként tartották számon.
2004 márciusában a legenda, Pelé a világ legjobb élő 125 focistájának körébe sorolta őt.