Friss topikok

Bejegyzések

Holnap a Milan mérkőzésével rajtol az olasz bajnokság

kovanski 2013.08.23. 16:52

Az olasz bajnokság, azaz a Serie A a holnapi napon, azaz augusztus 24-én rajtol ezúttal. Ebben a szezonban a nyitómérkőzést csapatunk fogja játszani rögtön egy a másodosztálybúl feljutott ellenfél ellen, a Hellas Verona ellen.

Serie-A-Logo-300x240.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

A két csapat egymás elleni mérlege a Milan számára kedvező, azonban a legutóbbi mérkőzésre 2002-ben került sor. Eddigi 6 találkozójukon 3 döntetlen mellett 3 Milan-győzelem született, tehát a mérleg egyoldalúan a Rossonerik felé billen. Az első forduló azonban többszörösen is okozhat meglepetést, nem egyszer volt már rá példa. Az első forduló mindenképpen érdekes lesz, mert az erőviszonyokat meg lehet tudni a hétfői napon -ugyanis az olasz bajnokságban is legtöbb alkalommal a fordulók három naposak lesznek.

Az első forduló egy bajnokságban mindig vízválasztó, ilyenkor derülhetnek ki az erősségek és a hátrányok. A forduló, mely meghatározhatja az egész szezont és a sikereket a szezonra nézve. A forduló, mely három csapat számára is az első lesz hosszú idő után újra az első osztályban. Az a 10 találkozó, melyet minden olasz focit kedvelő és szerető ember várva várt. A szezon tehát kezdetét veszi!

Massimiliano Allegri mester kijelölte 21 fős keretét a találkozóra:
Abbiati, Amelia, Coppola - Abate, Constant, De Sciglio, Mexés, Silvestre, Zaccardo, Zapata - Cristante, De Jong, Emanuelson, Montolivo, Nocerino, Poli - Balotelli, El Shaarawy, Niang, Petagna, Robinho.
- A keretbe nem kerültek be: Gabriel, Antonini, Bonera, Vergara, Muntari, Saponara, Traoré, Boateng, Pazzini különböző okok miatt: sérülések és eltiltások.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://acmilanmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr575473697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása