A Milan alelnöke és vezérigazgatója szerint a Milan a jövő szezonban bajnokcsapat lehet.
Adriano Galliani nyilatkozta a tegnap esti megnyert mérkőzés után a biztató szavakat.
Véleménye szerint csapatunk jövőre képes lesz rá, hogy 2011 után ismét bajnoka legyen Olaszországnak, és újra felüljön a trónra.
Ugye a teljesen kicserélt csapatot sokan kritizálták szezonkezdete után, de mostanság elég jó teljesítményt nyújt, már 7 bajnoki mérkőzés óta veretlen a csapat, és -ha csak ideiglenesen is- a tabella 3. helyén áll.
"Látni lehet már a különbséget, és sajnos nem tudjuk megváltoztatni a múltat, de most nagyon jól szerepel a csapat" - kezdte az alelnök.Sok fiatalt szerepeltetünk a mérkőzéseken, és amikor beérnek majd, készen állunk újra arra, hogy megnyerjük a Scudettot vagy akár a Bajnokok Ligáját is."
A szakember kitért az újonnan szerzett Mario Balotellire is:
"Nekem nem dereng olyan, hogy Balotelli ennyire jól eltekerte volna valaha a sorfal fölött a labdát, végre van egy olyan játékosunk, aki tudja, hogy hogyan kell lőni a szabadrúgásokat."
-Ugye Andrea Pirlo óta nincs nagyon ilyen játékos a Milan keretében.
"Bízom benne, hogy a Barcelona ellen meg lesz az erő Pazziniben és El Shaarawyban, és megnehezítjük a spanyolok dolgát.
A tavalyi sorsolás után nem sikerült nekünk jól a mostani sorsolás, mert az egyéni hibák miatt tavaly nem jutottunk tovább a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőben. Ezen javítanunk kell most, de bármi megtörténhet.
Emlékezzünk csak, hogy tavaly mindenki Real Madrid-Barcelona döntőt várt, de mégis Bayern-Chelsea döntőt rendeztek. Szerintem meg lehet lepni a katalánokat is."