A legrangosabb európai kupasorozatban, azaz a Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében találkozik egymással a Milan és a Barcelona.
Az utóbbi időkben megszokott párharc kimenetelének fő esélyese a katalán csapat.
A mérkőzést a skót nemzetiségű Craig Thomson fogja vezetni:
A 41 éves játékvezető 2003 óta tevékenykedik nemzetközi bíróként, azonban a Bajnokok Ligájában 2006-ban debütált.
Ez idő alatt összesen 16 mérkőzést vezetett, a Milannak még nem volt alkalma az ő vezénylésével játszani, míg a Barcelona csapatának kétszer is vezetett találkozót.
Az arányuk 2 győzelem a skóttal.
A decemberi sorsoláson most a nyolcaddöntőben kaptuk a katalán csapatot, ám a tavalyi szezonban a negyeddöntőben került össze a két csapat, tavaly ilyenkor az Arsenal csapatával találkoztunk, melyen tovább jutottunk.
Mostanság a gránátvörös-kékek jobb formában vannak, a fogadóirodák egyértelműen a mostani mérkőzésen is vendég sikert várnak, azonban nem a forma dönti el a mérkőzéseket.
A két csapat eddig összesen 15 alkalommal mérte össze erejét, melyeket 4 Rossoneri-győzelem, 6 Barcelona-győzelem és 5 döntetlen született.
A gólok 19-22 arányban oszlanak el a két oldalon, tehát ez közel helyezkedik el egymáshoz.
A legutóbbi mérkőzésen 3-1-es győzelmet ért el a most vendégként szereplő csapat, mellyel tovább jutottak a tavalyi évben a BL elődöntőjébe, kiejtve a Milant, akik a tavalyi év legjobb olasz csapataként zárták a Bajnokok Ligáját.