A Corriere della Sera jelentése alapján a Milan elnöke, Silvio Berlusconi a nyáron mindenképpen menesztené Massimiliano Allegrit a rossz eredmények miatt.
A nem a kapcsolatukról híres szakemberek most sem jutottak közös nevezőre, épp úgy, ahogyan eddig sosem.
Az utóbbi időkben nem remekelt a csapat, hiszen egy szerencsétlen sorsolás után kiesett a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájából, miután az első mérkőzést megnyerte 2-0-ás aránnyal. Utána jöttek a bajnokság szempontjából talán a legfontosabb mérkőzések, kezdve a Napolival, majd a Juventus csapatával, melyeken a csapat összesen 1 pontot szerzett.
A hírek szerint Berlusconi az ő rovására írja fel a korábbi Milan-klasszisok távozását is, mint például Pato, Pirlo avagy Ronaldinho. Szerinte nem tud komolyabb klasszisokkal komolyabb kapcsolatot teremteni, az elnök kifejezetten kedvelte Ronaldinhot és játékát.
Az eddig még csak pletyka szinten mozgott lehetséges edzőváltás már komolyabb szintet kapott a mostanság megjelenő újságokban és internetes portálokon, a hírek szerint Silvio Berlusconi a vezetőedző pozíciójába az egykori Milan-klasszist, Clarence Seedorfot szeretné a keret élén tudni.
Köztudott tény volt eddig, hogy a Roma csapata szívesen ajánlana szerződést Massmiliano Allegrinek.