A vasárnapi mérkőzés alkalmával a Milan fiatal támadóját, M'BAYE NIANG játékost újabb rasszista megjegyzésekkel sértegette az Atalanta szurkolótűbora.
Ez nem az első alkalom volt a szezonban.
Ugye az előző esetben nem csak a 19 éves francia támadó volt érintett, hanem Kevin-Prince Boateng és Sulley Muntari is.
Akkor a január első hetében megrendezett Pro Patria elleni felkészülési mérkőzésen történtek hasonlóan elítélendő megnyilvánulások.
Akkor a mérkőzést félbeszakították, és nem játszották le, mert a Milan játékosai levonultak a pályáról.
A mostani alkalommal a bajnokság 22. fordulójában történt egy hasonló eset, mely mérkőzésen a mérkőzés második félidejében inkább az indulatok kaptak szerepet, és egy bírói döntés nagy vitát hozott a pályán.
Ugyanis a játékvezető, Andrea Gervasoni egy egyértelműen szabálytalannak tűnő becsúszást nem vett figyelembe, melynek Niang látta a kárát.
Ezt követően történtek meg az említett szurkolói megjegyzések.
Akárcsak a Pro Patria ellen, a mostani mérkőzés sem fog szó nélkül elsuhanni az Olasz Labdarúgó Szövetség szeme elől.