Friss topikok

Bejegyzések

Megszakadtak és leálltak a Kaká-tárgyalások

kovanski 2013.01.21. 23:24

Órákkal ezelőtt szakadtak meg a RICARDO KAKÁ ügyében folytatott tárgyalások, és januárban biztosan nem lesz megállapodás a Milan és a Real Madrid között.
Adriano Galliani, aki a tárgyalást folytatta a spanyol csapat illetékeseivel tájékoztatta a szurkolókat.

Adriano-Galliani_1938879.jpgAz alelnök nyilatkozatának alapján a kritikus pont a két ország másfajta adórendszerének tudható be, ezért nem született meg a megállapodás most januárban.
Galliani kifejtette, hogy a nagy különbségek a két ország adózásáról pénzügyi problémák végett nem tudta a Milan visszaszerezni utolsó aranylabdását.

A múlt hét során a brazil játékos elmondta, hogy mindent megtenne annak érdekében, hogy újra viselhesse a piros-fekete mezt.
Nagy számú fizetéscsökkentésbe is bele ment, a 2,5 év alatt összesen 15 millió eurót keresett volna, de Kaká vágyainak ez a kijelentés vetett véget: nincs üzlet.

"A Kaká ügyében folytatott tárgyalások leálltak, és bizonyos pénzügyi problémák miatt nem tudtuk megkötni az üzletet a Real Madrid csapatával, pedig már mindenben megegyeztünk.
Kaká, Balotelli és Beckham? Egyikük sem fog érkezni"- nyilatkozta a szakember az olasz sajtónak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://acmilanmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr545033572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása