Született: 1976. szeptember 29-én (36 éves) Dvirkivscsinában, Ukrajnában.
>> 1999-2006 és 2008-2009 <<
Pályafutását a Dinamo Kijev csapatában kezdte, ahol mindössze 5 évig szerepelt 117 mérkőzésen.
Góljainak a száma ez idő alatt 60.
A szülőföldje után Európába vette az irányt.
A Milan felfigyelt nagyszerű tehetségére, így 1999-ben leigazolta a támadót.
Összesen 208 mérkőzésen lépett pályára, melyeken káprázatos mennyiségű 127 gólt szerzett.
Az angol Chelsea leigazolta 2006-ban, melyet egész Milánó -nyilván csak a piros-fekete része- elég nehezen dolgozott fel.
A játékost Carlo Ancelotti csábította el Angliába, hisz akkor ő ott edzősködött, és tulajdonképp magával vitte a tehetséget.
Ez, mint utólag kiderült nagyon rossz döntésnek bizonyult, mert a játékos ereje tejében hagyta ott csapatát, és a londoni kékeknél nem tudott jelentőset alkotni, így a karrierje alább hagyott.
Ezt követően az eredményesség elmaradása miatt még egy szezont a Milanban töltött el kölcsönként, de ez az időszak már nem bizonyult túl sikeresnek.
Ilyenkor összesen 18 mérkőzésen nem szerzett egyetlen egy gólt sem.
A sikertelenül befejeződött európai karrier után visszament nevelőegyesületébe, a Dinamo Kijevhez.
Még a 2012-tes Európa Bajnokságon szerepelt, ahol egyébként szerzett 2 gólt, és utána visszavonult az aktív futballtól.
Sikereinek csúcspontja szintén az, hogy Aranylabdás játékosról van szó (2004), olasz bajnok (2004), Olasz Kupa-győztes (2003), Olasz Szuperkupa és UEFA Szuperkupa-győztes (2004 - 2003) és Bajnokok Ligája-győztes (2003).
Egyéni sikerei elég bőek, azt nagyon hosszú listában lehetne összefoglalni, de többször is került be európai legjobb csapatokba, BL legjobbjai közé, és volt a Világ legjobb játékosa is.