Dán lapok és információk szerint a Milan szóban megegyezett az Ajax fiatal tehetségével, Christian Eriksennel az átigazolásával kapcsolatban. A dán válogatott játékos régóta szerepel Adriano Galliani listáján.
A pletykák és tárgyalások sorozatában a futballista lehetséges átigazolását a dán Ekstra Vladet című lap hozta le hírként, mely szerint a támadó középpályás 4 esztendőre írhat alá a Milan csapatánál. Tehetsége és életerős játéka már a holland bajnokságban is jelentős az Ajax csapatának számára, és már 21 évesen is meghatározó tagja a klubnak.
Egyes információk szerint azonban a transzferre csak akkor kerülne sor, ha a csapatnak sikerülne értékesítenie az azonos poszton játszó Kevin-Prince Boatenget. Ezt a milannews.it is megerősítette, hiszen korábban Adriano Galliani nyilatkozott, hogy játékost csak akkor vesz a Rossoneri a nyáron nagy valószínűséggel, ha adnak majd el a keretből játékost.