Friss topikok

Bejegyzések

Massimiliano Allegri elégedett

kovanski 2013.02.10. 20:28

A mai Cagliari ellen vívott mérkőzés után a vezetőedző, Massimiliano Allegri elmondta, hogy elégedett a szerzett egy ponttal egykori csapata ellen, és rendkívül nehéz időszak fog következni.

fa4001e89c64d73f8548dc4b6710bfd5-18684-1360515731.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szakember elmondta, hogy teljesen elégedett a végső eredménnyel, és elismerte a házigazda erősségét is.

"Egy pont, remek ellenfél.
Voltak lehetőségeink a második félidőben, melyeket jobban ki kellett volna használni.
Jó dolgokat tettünk a győzelem érdekében, de valami hiányzott, néhány lépés.
Az Is Arenasban játszottunk, előnyt jelentett a Cagliarinak.
Tartanunk kell magunkat a Bajnokok Ligájában is, még nem lehet beszélni se győztesről, se vesztesről."

Silvio Berlusconi elnök úr néhány szóval kritizálta a vezetőedzőt, amelyre ő ennyit mondott: "Én nem kritizálom az elnök úr szavait, sosem tettem, és nem is fogom.
Küzdeni fogunk és próbáljuk elérni céljainkat."

A vezetőedző kitért Mario Balotelli teljesítményére is: "Folyamatosan jobban teljesít és pihennie kell, mert pénteken meg kell szereznünk a 3 pontot a Parma ellen, hogy harmadikak lehessünk.
Azt gondolom, hogy egy erős ellenfél ellen tudtuk megszerezni végül az egy pontot, mely bizonyítja a mai futball erősségét.
Nem lehet már megtippelni sem a pontos esélyeket, ezért ezt nem is teszem.
Egy pont azért fontos, mert sokat számíthat a végső elszámolásban."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://acmilanmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr505073270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása