Egyes olasz újságok azt állítják, hogy az angol QPR csapatának kreatív játékosáért, ADEL TAARABT játékjogáért érdeklődik a csapatunk, de a játékos csak abban az esetben érkezhet, amennyiben Ricardo Kaká érkezése nem valósulna meg.
A középpályás neve már decemberben is felmerült a vezetőségnél, akkor a játékos ügynöke még tárgyalt is Milánóban.
Az átigazolás lehetősége akkor nem jött létre, de a mostani alkalommal könnyen előfordulhat, hogy megvalósul.
A marokkói játékos szerződése 2013 nyarán jár le, és közel sem biztos, hogy meghosszabbítja jelenlegi csapatával, mivel európai szinten is nagy az érdeklődés utána, többek között az angol Chelsea, a Manchester United és a spanyol Real Madrid is szívesen látná keretében.
Taarabt rendelkezik európai, méghozzá francia -ugyanis ott született- útlevéllel.
A futballista már 2009 óta tagja az angol alakulatnak, ahol 58 mérkőzésen szerepelt, de hivatalosan csak 2010-től a QPR játékosa, mert addig a Manchester City tulajdonában állt.
Az eddigi több, mint 3 év alatt a Premier League bajnokságban 12 találatot szerzett.