A fiatal DAVIDE ASTORI már a télen érkezhet egy megállapodásnak köszönhetően.
A játékos saját nevelése a Milannak, aki főleg középső hátvédként vethető be.
A 26 éves olasz válogatott játékos már a Milan játékosa volt 2006 és 2008 között, ez alatt kölcsönben szerepelt két kisebb osztályban szereplő olasz csapatnál.
Aztán került át hivatalosan a Cagliari csapatához, ez 2008-ban történt meg.
Az átigazolás során a Milan és a Cagliari kötött egy megállapodást, melynek köszönhetően csapatunk bármikor megvásárolhatja a játékost.
Erre Massimiliano Allegri most tart igényt, mivel a védelemben gondok adódtak.
A hátvéd körülbelül 8 és 10 millió euróért jöhet vissza nevelőegyesületéhez.
A játékosra való igényt a vezetőedzőnk, Allegri a hétfői egyeztetések során vetette fel, amikor az elnök, Silvio Berlusconi, az alelnök, Adriano Galliani és maga Massimiliano Allegri a további dolgokról, és többek közt az átigazolási szezonról egyeztettek a Via Turatin.